Szomorúan látom, hogy ifjúkorom földrajzi sarokpontjainak nevei eltűnőben vannak. Gimis koromban sokszor jártam arra, amikor épp átnevezték Élmunkás térről Lehel térre Újpest egy közterét. Még Felszabtérnek hívtuk a belvárosi metrómegállót, ahol leszálltam, hogy a Keletihez buszozzak, nagynénémék albérletébe… aztán Ferenciek tere lett. Amikor Török Feri Moszkva tér c. filmjét láttam, a bulizós egyetemista évek jutottak eszembe, amikor Csabó elcsórta és megitta a Stroh rumomat egy buliban, aztán hajnalban az első villamossal zötyögtem be a Moszkvára, hogy az éhségemet a hamburgeresnél oltsam. Ferihegyet is átkeresztelték… de hogy minek? Már megszületett az új gúnyneve: Lisztferihegy. Nem értem, miért kell átnevezni azt, amihez sok-sok embernek szép emlékei kapcsolódnak, és a névvel együtt égnek az emlékezetébe. De persze változnak az idők, emberek jönnek, eszmék mennek, hát változnak az utcanévtáblák is. Én mégis szeretnék emlékezni, méghozzá azokkal az emberekkel, akiknek még hozzám hasonlóan vannak a régi nevekhez kapcsolódó emlékei. Ezért létre is hoztam a Facebookon egy közösséget, ahol reményeim szerint minden emlékfoszlányt és színes nosztalgia-cserepet összegyűjtök, megspékelve az aktuális, ide vonatkozó hírekkel. Örömmel várok mindenkit, akinek bármilyen mondandója, régi sztorija van az átnevezett közterületekkel kapcsolatban. Az LGT-nótát idézve: „Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, / Ismerős a fütty, és egymásnak felel.”
Kedves olvasó! Ha a soraim olvasása közben nosztalgikus melegség töltött el, akkor csatlakozz hozzánk bátran, és oszd meg emlékeidet, mondandódat velünk!
Miénkitta tér csoport a Facebookon: http://www.facebook.com/pages/Miénkitta-tér/212803042074812